
KATEDRAL
Tiffany-színesüvegtechnika - színesben látni az életet
Isten hozott téged, aki épp erre jársz!
Állítólag nem menő a honlap, ha sok rajta a duma. Meg aztán a Tiffany-üveg-technika beszél magáért, magáról helyettem is.
Mégis azt érzem kényszeresen, hogy ezt-azt meg kell osszak veletek magamról, a színesüveg-technikáról, a vállalkozásom földi vonatkozásairól is. Meg aztán a magyar szak....:))
De ha nem, hát nem. Információmentesen a felső menüsor ÜVEGKÉPEK, DÍSZTÁRGYAK fülecskéin éred el az alkotásaimról való képeket. De vigyázz! Minden más fül alatt azonban sokmondatos szövegek bújnak meg... magamról, a technikáról, a földi vonatkozásokról.


Kemény anyag, gyöngéd megjelenés
A színes üveg már 800 éve szép.
Valamikor a 13. sz.-ban veszítette el jelentőségét a rómaiak által divatba hozott mozaikművészet. Utána indult hódító útjára a román stílus , majd gótika égisze alatt az üvegfestészet. S bár festészet szóval illetjük, valójában az üvegablak festőanyaga a színes üvegen
átáramló FÉNY. A nagyobb darabokat persze valóban színes üvegtáblákból vágták ki, ólompántokkal forrasztották össze, de érdekes, hogy az apróbb részleteket az egybefoglalás
után üvegtartalmú festőanyaggal külön festették rá a táblákra.
Szinte változatlanul maradt ránk a technika minden lépése. Persze ha valaki nem monumentális ablakot tervez templomba (bár szerintem ez volna e technika US Openje), akkor inkább kisebb darabokban gondolkodik, ón helyett cinnel forraszt, egy csinos kis csiszológéppel dolgozik, és a Tiffany-üvegműves megszólításra hallgat.
A Louis Comfort Tiffany-ról elnevezett technika már az üvegválasztásban is eltér elődei alapanyagától. Ezen üvegek érdekessége, hogy nem festettek, hanem a gyártás során, még
folyékony állapotban, színező oxidokat (pl.: szelén, kobalt, arany)
kevernek hozzájuk. Ezáltal nemcsak a színük változik, hanem különböző
mintázatok is keletkeznek az üvegen. Tiffany üvegét az 1893-as chicagói világkiállításon mutatta be, és az hamarosan a szecesszió kedvelt üvegfajtájává vált. Nálunk olyan nagy név is tervezett színes üvegfestményeket, mint Rippl-Rónai. Legnagyobb megvalósító mester azonban mégis csak Róth Miksa volt. Csak olyan remekművekkel gazdagította kis országunk üvegművészetét, mint az Országház, a Gresham-palota, Magyar Nemzeti Bank, a Zeneakadémia egy-egy üvegfala, üvegablaka.
Hát....így kezdődött.


